Laptop
A Rambus mégsem haldoklik?
Legalábbis a sebesség terén továbbra is első helyen áll, ugyanis korábbi ígéretükhöz híven bemutatták 1200 MHz-en üzemelő RDRAM memóriájukat.
A napokban tartott bemutatón a Rambus egy 1200 MHz-es RDRAM-mal felszerelt PC memóriájának 4,8 GB másodpercenkénti adatátviteli sebességével bizonyította elsőségét ezen téren. Természetesen a demonstrálásra használt gép túlhajtott volt, lévén ma még egyetlen PC architektúra sem képes ekkora sebességű memóriát kihasználni. A Rambus véleménye szerint ezeknek a sebesség értékeknek igazán csak majd a 3 GHz-es processzorok mellett lesz létjogosultsága.
A P4-es processzorok bemutatásának idején még nagyon úgy tűnt, hogy az Intel közel áll a Rambushoz, lévén első sorban RDRAM memóriák voltak alkalmazhatók az új processzor mellett. Többek közt a Rambus “érdekes” üzleti politikája, valamint a RIMM modulok magas ára miatt az Intel szép csöndben távolabb táncolt a világegyetem minden PC-jének memóriáját uralni kívánó cégtől, a DDR memóriák irányába. Azonban a jövőben ugyanilyen csöndben vissza is táncolhat, látva az eredményeket…
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/01/24/a-rambus-megsem-haldoklik/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





