Connect with us

Hirdetés

technokrata

Számítógép papírból

Laptop

Számítógép papírból

A papír újrahasznosításának létezik egy szokatlan módja is: van, aki számítógépet épít belőle.

Még a tavalyi év során lelkes Apple rajongók tömege rendelte meg Interneten keresztül a cég PowerMac G4 Cube nevű számítógépét. A kiszállításig eltelő, hosszúra nyúlt várakozási idő alatt volt, aki már nem bírta tovább: épített egyet magának kartonpapírból.

A derék úriember az Apple weblapján látható képek alapján dolgozott: a cég számítógépének 3 dimenziós modelljét QuickTimeVR formátumban mindenki számára közzétette. A Macintosh rajongó (becsületes nevén Mike Burgess) ennek letöltése után a masina minden oldaláról nyomtatott egy részletgazdag fotót, melyeket a kartonból készült vázra ragasztott.

Mindazonáltal nem Burgess az első ember, aki ilyentén módon éli ki álmai tárgyához való ragaszkodásának megtestesítését: az 1984-ben megjelent Macintosh után alig két évvel már napvilágot látott az első papírmodell (létrejötte a karácsonynak köszönhető: fenyőfadíszként funkcionált). Idővel egyre több emberen ütközött ki a papírszámítógép fabrikálására irányuló hajlam, lassan növekedésnek indult a rajongók tábora. Mára nem maradt olyan Apple modell, amely ne lenne megtalálható papír alakban is (igaz, a legtöbb csak matchbox nagyságúra sikeredett).

Nemcsak a Macintosh termékeket érte el a másolási láz: Toshiba laptop és Commodore gép ugyanúgy fellelhető, mint egy Gateway doboz; az Apple gépei mégis vezetik a népszerűségi listákat (legalábbis ami a papír alapú replikák számát illeti). Kíváncsian várjuk, mikor jelenik meg az első, lapos képernyővel ellátott Macintosh mintáján alapuló papír-számítógép.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés