Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb négy hónap után teljesen új MS Keyboard driver is

Laptop

Újabb négy hónap után teljesen új MS Keyboard driver is

Az új driver megjelenésére az új billentyűzetek támogatása miatt volt szükség.

Ahogyan egy évvel ezelőtt, úgy a Microsoft most is bemutatott néhány hardverújdonságot, köztük új egértípusokat is.

Az új IntelliType 5.0 meghajtóprogram azonban nem kizárólag a támogatott billentyűzetek számában változott elődjéhez képest, hanem új funkciókkal is kibővült. Sok billentyű újraprogramozhatóvá vált, beleértve funkciójának kikapcsolását is, ha az zavaró a felhasználó számára a véletlen aktiválások (például Caps Lock, Win Key stb.) miatt.

Érdekesség, hogy a Microsoft IntelliType billentyűzet- (és persze a Microsoft IntelliPoint egér-) meghajtó program minden idők egyik legstabilabb, ezért gyakorlatilag szükségszerűen alig frissített hardver-meghajtóprogramja. A 2001. novemberében megjelent 2.01-es verziót, csak 2002. augusztusában követte az új Microsoft billentyűzetek piacra kerülése miatt a 2.2-es, majd a Windows Server 2003 támogatás miatt 2003. májusában a 2.22-es, és most ugyancsak az új Microsoft billentyűzetek piacra kerülése miatt az – IntelliPointtal immár azonos számú – 5.0-s verzió.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés