Connect with us

Hirdetés

technokrata

Leállt a WindowsUpdate.com

Laptop

Leállt a WindowsUpdate.com

A szolgáltatás már nem érhető el minden címről.

Leállt a Windows Update szolgáltatása – legalábbis a http://www.windowsupdate.com címen, míg a http://windowsupdate.microsoft.com továbbra is elérhető (ezt a címet nem támadja a Blaster), és letöltődnek a frissítések.

A böngészőnek a szerver által visszaküldött hibaüzenet időről-időre változik – a ˝Bad Request˝ és az ˝Invalid URL˝ azonban egyaránt a http://www.windowsupdate.com címet kiszolgáló szerver(szolgáltatás) inaktív állapotát adja hírül, illetve egy ideje már semmilyen válasz nem érkezik.

Egyelőre nem tudni, hogy ezen elérhetőség leáll(í)tása a Blaster féregvírus ˝áldásos˝ tevékenységének automatikus következménye vagy a microsoftos rendszergazdák kapcsolták le az érintett szerver(ek)et, megkímélendő az amúgy elkerülhetetlen DoS-támadástól.

Továbbra is kérdés, hogy átcsapnak-e a hullámok a Microsoft ˝feje˝ felett.

A Symantec korábbi jelentése szerint már több százezer számítógép esett a Blaster áldozatául. A Microsoftnál már akkor tisztában voltak azzal, hogy előfordulhat: mégis elérhetetlen lesz a patch-ek letöltésének portálja, ezért a cégnél igyekeztek tudatni minden érintettel az alternatív letöltési helyek meglétét. Csak a windows.com-on több mint 10 link ˝reklámozza˝ ezen lehetőségeket – például a cég Download Centerét.

Ma már tudjuk: a Microsoftnak nem sikerült teljes mértékben kivédenie a támadást, azonban a Windows Update – ha nem is minden elérhetőségén, de – még mindig működik, bár az amerikai kontinens keleti partjától még csak most vonul nyugat felé a Blastert hordozó számítógépek reggeli bekapcsolási hulláma.

A szakértői vélemények megoszlanak a Windows Update leállásának kérdésében. Lloyd Taylor, a hálózati rendszerekkel foglalkozó Kenyote Systems vezérigazgatója szerint a teljes leállásra nagy az esély, mert szerinte akkora mérvű forgalom generálódik, aminek egyetlen hálózat sem lenne képes ellenállni. Marc Aiffret, az eEye Digital Security cég CHO-ja szerint azonban olyan kicsiny méretű adatokat küld egy-egy fertőzött PC (egy másodperc alatt körülbelül 50 csomagot, azaz körülbelül 16 kilobitet) a Windows Update-re, ami nem lesz képes leterhelni a Microsoft website-ját. Egyelőre mindkettőjüknek részben van igazuk…

A szükséges javítások a Terminal.hu szerveréről is letölthetők, a sérülékenységet eredetileg jelentő cikkünkből: Ismét kritikus hiba fenyegeti az újabb keletű Windows-okat

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés