Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kiszivárgott Windows Server 2003 ˝corporate˝ kulcs – az ellencsapás

Laptop

Kiszivárgott Windows Server 2003 ˝corporate˝ kulcs – az ellencsapás

A Microsoft bevezette a szankciókat a kiszivárgott Windows Server 2003 ˝corporate˝ kulcs használói ellen.

Ismeretes, hogy még meg sem jelent a Windows Server 2003, már az elkészülte után pár nappal kiszivárgott a Microsofttól az a kulcs (VLK – volume license key), amely úgynevezett corporate célokra van fenntartva, és alkalmazásával az operációs rendszer aktiválás nélkül használható.

A szoftveróriás, közlése szerint a kulcs kiszivárgásának helyét képes visszanyomozni. Ugyanakkor nem árult el részleteket arra vonatkozóan, hogy a nyomozást milyen módszerekkel kívánja kivitelezni, illetve nem beszélt a lehetséges, általa alkalmazandó, a kulcstolvaj elleni szankciókról sem.

A szankciókat azonban a felhasználók szavak nélkül is észreve(he)tték – a Windows Update ugyanis már visszautasítja a szóban forgó kulccsal telepített operációs rendszerek frissítését/javítását.

Eddig is tudni lehetett, hogy a Microsoftnak – a felderítés nélkül is – van fegyvere a kiszivárgott kulccsal telepített operációs rendszerek ellehetetlenítésére. Ugyanis a Windows XP-nél alkalmazott ˝szokatlanul durva másolásvédelmi eljárás˝ ebben az esetben is alkalmazható – ahogyan ez meg is történt.

Sőt! Kiderült, hogy ˝mi készül(t)˝ a Windows Update-en – de ez már (megint) egy másik cikk témája…



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés