Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Nokia eladja a Vertut

Dotkom

A Nokia eladja a Vertut

Nagyjából 200 millió eurót ér az 1998-ban alapított luxustelefont gyártó leányvállalata – írta hétfőn a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap.

A lap nem nevezte meg értesülése forrását, a cégek pedig nem kommentálták a beszámolót. A Vertu a legdrágább mobiltelefon márka a világon, az aranyozott, drágakövekkel díszített készülékek ára akár a 245 ezer eurót (70 millió forintot) is elérheti. A luxustelefonok vonzerejét növeli az exkluzív ügyfélszolgálat, amely egyebek mellett vendéglői asztalfoglalásban vagy koncertjegyek beszerzésében segédkezik. A Nokia nem közöl üzleti adatokat a cégről, ágazati becslések szerint az éves árbevétel 200-300 millió euró körül lehet.

A Vertu értékesítése 2011 vége óta napirenden van, az ügylet lebonyolításával a Goldman Sachs amerikai befektetési bankot bízták meg – írta az FTD. A Nokiának sürgősen szüksége van a tőkeinjekcióra a szanálás finanszírozásához – tette hozzá a lap, kiemelve, hogy a Standard and Poor’s pénteken a befektetésre nem ajánlott sávba szállította le a finn mobilgyártó hitelminősítői besorolását. A Nokia sokáig az ágazat legnagyobb szereplője volt, de lemaradt a piac legutóbbi nagy átalakulásánál, az okostelefonok és a táblagépek térhódításánál, így elveszítette elsőségét és veszteségessé vált. Az idei első negyedévben a bevétele 7,4 milliárd euró volt, csaknem egyharmaddal csökkent az egy évvel korábbi 10,4 milliárdhoz képest. Az adózás utáni eredmény 929 millió euró veszteség volt, szemben az egy évvel korábbi 344 millió euró nyereséggel. A világszerte csaknem 130 ezer embert foglalkoztató cég az idén februárban bejelentette, hogy a komáromi gyárából elbocsát 2.300 embert. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés