Dotkom
Az Apple betiltotta a csajokat
Van, illetve volt egy alkalmazás az AppStore-ban, ami a környezetünkben fellelhető összes elérhető lány adatait összegyűjtötte és elárulta nekünk.
A Girls Around Me nevű app nem csinált mást, mint hogy a környeztünkben Foursquare-en becsekkolt lányokról összeszedte az összes publikus információt és megjelenítette Google Maps-en. Hogy mi benne a trükk vagy az illegális? Tulajdonképpen semmi, hiszen amit mi feltöltünk magunkról, az bárki számára elérhető, így az is, hogy mi a kedvenc színünk, filmünk, italunk, bármink. Tulajdonképpen az Apple vagy a Facebook ugyanezt teszi minden esetben, hiszen GPS-en és mobilinterneten (WiFi-n) keresztül folyamatosan gyűjti rólunk az adatokat, mikor merre járunk, mit írtunk ki, stb. Csak úgy tűnik, nem szeretik konkurenciát.
Természetesen a zárt profilból nehezen szűri ki az adatokat az orosz i-Free Innovation alkalmazása, vagyis egyáltalán nem, de ha a Facebook-profilunkat alaphelyzetben hagyjuk, akkor bárki bármikor megnézheti azt, láthatja bejegyzéseinket, hozzászólásainkat, check-injeinket, legyen az ember vagy program. Az applikáció bár kicsit hímsoviniszta, de egyáltalán nem ütközik törvényekbe. Mégis ennek ellenére az Apple úgy döntött, hogy leveszi az AppStore kínálatából, ezért szombat óta már nem található meg ott.

[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2012/04/03/az-apple-betiltotta-a-csajokat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






