Connect with us

technokrata

Emberközpontú technológiai ötletverseny indul Győrben, az 5G is szerepet kap

ideathon

Startup

Emberközpontú technológiai ötletverseny indul Győrben, az 5G is szerepet kap

Emberközpontú technológiai ötletverseny indul Győrben, az 5G is szerepet kap

Eddig megoldatlan kérdésekre keresnek választ a ma ismert technológiákra alapozva

Haladó gondolkodású fiatalok gyűlnek össze, hogy az Ideathon Győr 3.0 ötletmaratonon négy témakörben hozzanak felszínre emberközpontú technológiai megoldásokat. A novemberre tervezett versenyre a nevezés lehetősége megnyílt.

Győr technológiai tudás és erőforrások szempontjából az ország egyik központjának számít. Helyben a Széchenyi István Egyetem, számos nagyvállalat és ipari szereplő jelenléte, valamint a Telenor 5G hálózati hozzáférhetősége miatt számos lehetőség támogatja új ötletek születését és megvalósulását. A K&H Bank startup-inkubátorprogramja, a Start it @K&H is ezért döntött úgy 2019 őszén, hogy a budapesti mellett egy győri központtal is támogatja a hazai startupvilág szereplőit, és inkubátorprogramját kiterjeszti nyugat-magyarországi régióra is.

A most induló Ideathon Győr 3.0 ötletmaraton az emberközpontúságra fókuszál, tágan értelmezett témái, amelyek majd négy tartalmi egységet képeznek a versenyen: a Föld, az élelmezés, a társadalmi hatás, az egészség, az életvitel, az ipar, a covid-19, valamit két technológiai terület, a dolgok internete (Internet of Things, IoT) és az ötödik generációs mobiltechnológia, az 5G.

Az Ideathon Győr 3.0-n egy intenzív, háromnapos közösségi gondolkodás várja a jelentkezőket, amit alapozó találkozók előznek meg. A résztvevő csapatok a november 11-13-i hosszúhétvégére tervezett hibrid – azaz részben élő, részben online – eseményen a Cellux Csoport szakmai támogatásával design thinking módszerrel dolgozhatnak majd a megoldandó probléma beazonosításán, értelmezésén és az erre megoldást jelentő ötletük kifejlesztésén. Az Ideathon Győr 3.0-ra meglévő csapattal és egyénileg is lehet jelentkezni, ám a rendezvény csúcspontját jelentő, november 13-i pitch day-en már minimum három fős csapatokba szerveződve kell a versenyzőknek prezentálniuk ötletüket. A szakmai zsűri értékelése alapján végül három nyertest hirdetnek, amelyek leginkább teljesítik a verseny célkitűzéseit. Az Ideathon Győr 3.0 főtámogatója és szakmai partnere a Telenor Magyarország, aki az 5G témakörben született legjobb ötletet, valamint a további témakörökben a legnagyobb 5G potenciállal rendelkező ötletet is díjazza. A győztes csapatok az elismerésen túl további személyre szóló szakmai támogatást és a csapat további munkáját segítő szolgáltatáscsomagot nyernek. A versenyt a Start it @K&H inkubátorprogram szakmai partnere, és a győri startup élet fontos szereplője, a Start IT UP alapítvány szervezi, a résztvevők számára a nevezés ingyenes. 

Az Ideathon Győr 3.0 ötletversenyre az alábbi linken lehet jelentkezni: https://ideathon.ticketninja.io/

A design thinking módszertanról bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Design_thinking

A Start it @K&H programról bővebben: https://startitkh.hu/

További Startup

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés