Connect with us

technokrata

A Facebook betiltja a politikai nézetek alapján célzott hirdetéseket

facebook

Dotkom

A Facebook betiltja a politikai nézetek alapján célzott hirdetéseket

A Facebook betiltja a politikai nézetek alapján célzott hirdetéseket

A változás a Meta-birodalomhoz tartozó összes szolgáltatásra vonatkozik, és kiterjed többek közt a vallási hovatartozásra is.

Jövő január 19-től nem lehet majd olyan célzott hirdetéseket feladni a Facebook-on és az Instagramon, melyek a felhasználók érzékeny jellemzőit veszik alapul – írta meg az Axios. A portál szerint az ilyen témák közé sorolták

“a politikai, az etnikai hovatartozást, a szexuális irányultságot, az azonos neműek házasságát és a katolikus egyházzal kapcsolatos tartalmakat is.”

Az Axios kiemelte, hogy a változás nem az egyén személyes tulajdonságait veszi alapul, hanem azt, illetve azokat, amikkel a közösségi médiában foglalkozik. Így a célzott reklámok jelensége a továbbiakban sem szűnik meg az oldalon.

A Meta – vagyis a Facebook és az Instagram mögötti anyacég – azzal magyarázta a módosítást, hogy a hirdetők így kevésbé tudják manipulálni a felhasználókat. A kritikusok (főként az érdekképviseleti csoportok) azonban úgy látják, hogy ezzel a pozitív üzenetek száma is látványosan leredukálódhat.

A tilalom a Meta-birodalomhoz tartozó összes szolgálatásra, így a WhatsAppra is vonatkozik.

Forrás: HVG

További Dotkom

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu