Connect with us

Hirdetés

technokrata

Eddig tartott Trump “social media” oldala

donald trump

Dotkom

Eddig tartott Trump “social media” oldala

Eddig tartott Trump “social media” oldala

Blogot indított a volt amerikai elnök, csak alig akadt, aki olvasta.

Végleg megszűnik Donald Trump előző amerikai elnök blogja – jelentette be Trump szóvivője szerdán.

Ahogy már korábban is írtuk, Donald Trump úgy döntött, saját social media oldalt vezet be, ahonnan már talán nem lesz olyan valaki, aki ki tudná tiltani. Nem is lett végül ilyen, de a lőtéri kutyát sem érdekelte a kezdeményezés.

A volt elnök ezen a felületen hozta nyilvánosságra közleményeit, miután a nagyobb közösségi oldalak letiltották őt a platformjaikról. A From the Desk of Donald J. Trump (magyarul: Donald J. Trump íróasztaláról) című oldalt el is távolították Trump hivatalos honlapjáról.

Jason Miller, az egykori elnök bizalmasa, a Fehér Ház volt belpolitikai tanácsadója a CNBC amerikai hírcsatornának azt mondta: nem tervezik a blog újraindítását. Aláhúzta: a felület csak kiegészítője volt a szélesebb körű erőfeszítéseiknek. Miller egy online feltett kérdésre válaszolva később elmondta:

“a blog megszüntetése annak előfutára, hogy Trump újra meg fog jelenni a közösségi médiában, de erről nem árult el többet.”

A Facebook és a Twitter azután tiltotta le Trump fiókját, hogy az akkori elnök hívei egy beszédét követően megostromolták az amerikai törvényhozás épületét január 6-án. A Capitoliumban a szenátus éppen az akkor még elnökjelölt, demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr.

Trump sohasem ismerte el vereségét, és azt terjesztette közösségi oldalain, hogy az elnökválasztást elcsalták.

A volt elnök blogja csupán az előző hónapban indult, és eredetileg új kommunikációs felületként hirdették, de végül képtelennek bizonyult arra, hogy felvegye a versenyt a közösségi oldalakkal. Miller is beismerte, hogy bár a blogon könnyedén hozzá lehetett férni Trump közleményeihez, nem új közösségi platform volt. Trump Facebook- és Twitter-oldalát letiltásakor emberek tízmilliói követték, míg blogját ennek a tömegnek csak töredéke kereste fel az indítás utáni első héten.

Trump, aki nem zárta ki, hogy 2024-ben újra indul az elnöki tisztségért, január 20-i leköszönése óta mindössze néhányszor szerepelt a nyilvánosság előtt, és kizárólag a vele rokonszenvező médiának adott interjút. A The New York Times című napilap egyik munkatársa ugyanakkor a héten egy Twitteren zajló beszélgetésben arról számolt be, hogy Trump az utóbbi napokban több munkatársával közölte: a nyáron, várhatóan augusztusig,

“ismét beiktatják (őt) az elnöki hivatalba”.

Forrás: HVG

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés