Connect with us

Hirdetés

technokrata

Összetartás, fenntarthatóság, életképesség

Dotkom

Összetartás, fenntarthatóság, életképesség

Összetartás, fenntarthatóság, életképesség

Unokák rendelnek helyi zöldséget a nagyszülőknek a nyertes EU-s projektben

Novemberben ért véget egy, az EIT Climate-KIC, az Unió fenntartható gazdaságot támogató legnagyobb alapja által finanszírozott pályázat. A kiírás során a szervezők olyan, lehetőleg határon átnyúló projekteket, ötleteket, lokális szerveződéseket kerestek a CEE Community Lab keretein belül, amelyek nemcsak segítenek a fenntartható fejlődési célok megvalósításában, de jobbá, könnyebbé is teszik az érintett területen élők mindennapjait.

Az érintett terület ezúttal Bulgária és Románia szomszédos, gyakorlatilag legszegényebb régiói, a résztvevők pedig az ott élő, egyre idősebb népesség. A területre jellemző, hogy a fiatalok máshol keresik a boldogulásukat, akár más városokban, akár külföldön, míg a helyben maradók fiatalok és idősebbek, szülők és nagyszülők gyakran munka nélkül, rossz körülmények között élnek.

A 20 ezer euróval támogatott projekt lényege, hogy határon átnyúló termelőszövetkezetekbe szervezi a helyi lakosok közül azokat, akik tudnak és akarnak a mezőgazdasági termelésben dolgozni, és összeköti őket azokkal a helyi termelő vállalkozásokkal, akiknek egyszerre van szüksége munkaerőre és felvevőpiacra is. Az így megtermelt helyi, egészséges élelmiszert aztán szintén a régióban, kiszállított kosarak formájában értékesítik. A napi, vagy igény szerinti gyakorisággal eljuttatott kosarakat pedig a helyi lakosok távolba szakadt, jobb életszínvonalon élő hozzátartozói, gyerekek, unokák rendelik meg szüleik, nagyszüleik számára.

Ezzel a megoldás újra aktiválja – termelőként, vagy a logisztika területén – a még munkaképes helyi lakosokat, támogatja a helyi termelőket, hiszen biztosítja a helyben hiányzó fizetőképes keresletet, és megoldja a helyben, fenntartható körülmények között termelt élelmiszer helyi felhasználását, ezzel is támogatva a fenntartható gazdasági célokat. Emellett olyan helyszínen hívja fel a figyelmet a fenntartható mezőgazdaság lehetőségére, ahol ennek korábban nem volt hagyománya, miközben erősíti a szociális kötelékeket, a generációk közötti kommunikációt is.

A projektben résztvevő termelők vállaltan nagy figyelmet fordítanak a biodiverzitás megőrzésére, a fenntartható talajhasználatra.

Az uniós viszonylatban viszonylag szerénynek nevezhető támogatást a projektet jegyző nemzetközi csapat – egy helyi kertészet vezetője, egy klímaaktivista és egy talajbiológus – arra fordítja, hogy egyfelől kidolgozza a projekt életképes pénzügyi modelljét, másrészt kapcsolatba lépjen a bevonni kívánt csoportokkal helyben és távolabb is.

A résztvevők külön figyelmet fordítanak arra, hogy a létrehozott és dokumentált struktúra és modell később Európa bármely más pontján is alkalmazható legyen.

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés