Connect with us

Hirdetés

technokrata

13 országot járt be a Pepsi Facebook realityjének főszereplője

Dotkom

13 országot járt be a Pepsi Facebook realityjének főszereplője

13 országot járt be a Pepsi Facebook realityjének főszereplője

Útját pedig 786 ezren követték figyelemmel

Teljes egészében a rajongókon múlott május 13. és június 3. között Saiid, a Pepsi által indított Facebook reality főszereplőjének izgalmas útja, amelynek végállomása az UEFA Champions League cardiffi döntője volt. A népszerű rapper és slammer 6 órányi videóanyagban számolt be kalandjairól és újonnan szerzett focis ismereteiről, beleértve 22 élő bejelentkezését 13 országon keresztül. A legnagyobb sikert Saiid legújabb focis élményeiről szóló élő videója aratta, amit Olaszországban forgatott utazótársaival, és amelyben megmutatta labdazsonglőr tudását is.

 

Saiid, az Akkezdet Phiai zenekar alapítója 21 nap alatt tette meg a kelet-magyarországi Ibránytól a walesi UEFA Champions League döntőjéig tartó több mint 6 000 kilóméteres utat. A Pepsi kalandora összesen 13 ország 30 városában járt, ahol különböző feladatokat kellett teljesítenie a Pepsi rajongók kérése szerint. Saiid aludt a debreceni stadionban, adott lakáskoncertet Egerben, fellépett Pécsett, kapus edzésen vett részt Győrújfalun, megtapasztalta az alpesi foci szépségeit Hallstattban, bejárta a müncheni stadiont, freestyle trükköket tanult a Las Ramblason Barcelonában, illetve slammelt London utcáján is. Természetesen az út végén nem hagyta ki a cardiffi UEFA Champions League döntőt sem, ahol végül azt is megtanulhatta, hogyan szurkolnak a vérbeli, szakavatott drukkerek.

Saiid napi élő élménybeszámolóit összesen 594 ezer rajongó kísérte figyelemmel, az összefoglalókat pedig 192 ezer. A kalandos út során összesen 6 órányi videóanyag készült, amelyből közel 5 órát a Pepsi főhősének élő bejelentkezései tettek ki. A Pepsi Facebook oldalán reakciójelek segítségével szavazhatott a közönség, mit csináljon Saiid a különböző városokban.

„Nagyon örülök, hogy 786 ezer Pepsi rajongó vett részt a kampányunkban, amely a maga nemében egyedülálló, de egyúttal igen bevállalós koncepció is volt, hiszen sohasem tudhattuk előre, mit szeretnének látni a követőink”

– ismertette az aktivitás tapasztalatait Buzder Nikoletta, a PepsiCo Hungary marketing igazgatója.

„Éppen ezért, akárcsak a rajongók, mi is izgatottan vártuk a napi fejleményeket, a játék sikere pedig azt igazolja számunkra, hogy jó irányt választottunk akkor, amikor a közösségi média reality megszervezése mellett döntöttünk.”

„Az egész út hatalmas élmény volt számomra. A legmeghatározóbb emlékem az egri lakáskoncerthez kötődik, mert már rég volt arra lehetőségem, hogy ilyen kis helyen, ennyire intim környezetben léphessek fel. Szerencsére a játékban részt vevők legtöbbször nem azokra a kihívásokra szavaztak, amelyeket csak nehezen tudtam volna teljesíteni. A kapus edzés volt kifejezetten kemény, de ebből is sokat tanultam.”

– mesélt Süveg Márk, alias Saiid az utazós-focis reality során átélt élményéiről.

Az út során készült videók és a teljesített kihívások visszanézhetők a Pepsi hivatalos Facebook oldalán és a YouTube csatornáján.

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés