Connect with us

Hirdetés

technokrata

Edward Snowden sejti, kik támadták meg az NSA-t

Dotkom

Edward Snowden sejti, kik támadták meg az NSA-t

Van véleménye a volt NSA alkalmazottnak a mostani ügyről.

Azt állítja a Shadow Brokers nevű hackercsoport, hogy sikerrel fértek hozzá az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) szervereihez, majd ezekről elloptak több, az ügynökség által használt kártevőt és sok, kiemelten fontos információt. Ezek nem átlagos, irodai adatok, hanem az NSA elithacker csapatának, az Equation Groupnak a szervereiről származnak.

Az állításukat nehéz ellenőrizni, mert bár néhány kódsort már megosztottak az interneten, a többi, nyilvánvalóan igencsak érdekes adatért viszont már 1 millió bitcoint, azaz 186 milliárd forintot kérnek. Ezt pedig nem igazán akarja senki sem kifizetni, így nem tudni, hogy örökké a hackercsoportnál maradnak-e ezek a kényes információk, vagy idővel mérséklik a kért árat.

nsa_malware

Edward Snowden szerint önmagában nem is az az izgalmas, hogy betörtek az NSA-hoz, hiszen ez már több alkalommal is megesett. A jelenleg épp Oroszországban tartózkodó szakember azonban szállásadó országát nevezete meg lehetséges támadóként, akik vélhetően diplomáciai okokból hozhatták nyilvánosságra a mostani esetet.

Snowden úgy véli, hogy ez a mostani eset is a Demokrata Párt gyengítését szolgálja, hiszen Oroszország számára az lenne a legjobb, ha a republikánus Trump nyerne az elnökválasztáson (amire kicsi az esély). Sőt, az oroszoknak azért is jött jól a mostani betörés, mert a megszerzett adatokból világos képet kaphatnak arról, hogy egy ellenük irányuló támadást amerikaiak követték-e el. Persze mindez csak feltételezés, mivel sem a  Shadow Brokers, sem az NSA nem hajlandó további információkat elárulni az ügyről.

Forrás: Origo



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés