2017-től néhány száz forinttal csökkenhetnek az internetdíjak, legalábbis akkor, ha a kormány a jelenleg 27%-ról 18%-ra csökkenti az internet áfáját. A lépés azért fájna az államháztartásnak, hiszen a Nemzetgazdasági Minisztérium számítása szerint éves szinten ez a csökkentés 12-13 milliárd forintnyi nettó áfabevétel-kiesést okozna.
Az áfacsökkentés várhatóan három-hétszáz forinttal mérsékelné az internetelőfizetések árát, ezt az NMHH reményei szerint a szolgáltatók tovább is adják majd az ügyfeleknek. Legutóbb épp 10 évvel ezelőtt, 2006-ban volt a szektort érintő áfacsökkentés, akkor a hírközlési ágazat általános kulccsát mérsékelték 25-ről 20%-ra (amit a jelenlegi kormányzat később újra 25-re, majd 27%-ra növelt).
Ez akkor meg is jelent a végfelhasználóknál, hiszen a szolgáltatók szinte kivétel nélkül csökkentették a bruttó áraikat. A KSH akkori felmérései alapján ugyanis ez az áfacsökkentés összességében 3,2 százalékponttal mérsékelte a hírközlési ágazat fogyasztói árait.
A Telekom már közleményben jelezte is, hogy várják a kormányzat új lépését, hiszen szerintük így minden korábbinál több emberhez juthat el az internet amely azt segíti, hogy hamarosan Magyarország is elérje az uniós átlagot.
A szolgáltató egyébként már most is ingyen WiFi-t biztosít az ügyfeleinek, legalábbis azoknak akik a megfelelő csomagokat használják. Ők az ország szinte minden városában ingyenesen férhetnek hozzá a vezeték nélküli internethez, köszönhetően a nemrégiben bekapcsolt WiFi Fon szolgáltatásnak.
Sőt, jó hír, hogy két éven belül a kormányzat tervei szerint mindenki hozzáférhet majd egy ingyenes, másodpercenként 30 Mbit sebességű internethez. Erről ide kattintva olvashatsz bővebben.