Dotkom
Rengeteg embert rúg ki a Yahoo
A technikai vállalat óriás ismét nehéz időszak elé néz.
Szervezeti átalakításokba kezd a Yahoo, jelentette be a cég vezetése. Ez magával vonja a dolgozók legalább 10 százalékának elbocsájtását is, ami több mint ezer munkavállalóra is vonatkozhat. A legkülönfélébb részlegekről várhatóak a kirúgások. A média üzletágból, informatikai részlegről és az európai tevékenységekért felelős osztályról is.
Nem ez az első nagyszabású leépítés a cég történetében. 2012 óta 4 ezerrel csökkent az alkalmazottak száma. Ezek mellett a vezérigazgató Marissa Mayer helye sincs már biztonságban. Az egyik legnagyobb részvényes ugyanis azt szeretné, ha más irányítaná a vállalatot. Két lehetséges utódról szólnak a pletykák, az egyik Ross Levinsohn, a másik pedig Jacqueline Reses. Mindketten korábban a Yahoo vezetői közé tartoztak.
A jelenlegi igazgatónő, Marissa, három és fél éve vette át a cég irányítását, viszont ez idő alatt sem sikerült pozitív eredményeket felmutatnia. Hiába vásároltak fel több, kisebb céget, a piaci értékük nem emelkedett.
Forrás: Origo
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2016/01/08/rengeteg-embert-rug-ki-a-yahoo/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






