Dotkom
Újabb alkalmazás letöltése szükséges a Facebookhoz
A tavalyi Messenger után idén a Moments alkalmazást erőltetné az oldal.
2014-ben nagy port kavart, amikor a legnagyobb közösségi oldal gyakorlatilag kötelezte a mobil, vagy tablet applikáció használóit, hogy töltsék le a Messenger alkalmazást, mivel a sima alkalmazáson keresztül üzenni már nem lehetett. Lassacskán kezdenek az emberek ebbe beletörődni és letöltögetni még a nagyon ellenzők is az üzenetküldő rendszert.
Most azonban egy másik, igaz kevésbé fontos dolgot igyekszik a cég egy alkalmazásba belesűríteni. Ez pedig a képek letöltése. Ugyanis még 2012-ben kezdték el szinkronizálni a készített fotókat a felhasználói fiókkal. Természetesen ez egy abszolút választható dolog volt, mivel sokan nem szeretnék életük minden egyes rögzített pillanatát feltölteni. Idén júniusban jelent meg a Moments alkalmazás, mely a Facebook nagy újdonságával, az arcfelismerővel igyekezett teret hódítani. Ez lett mostanra az egyik legsikeresebb alkalmazása a közösségi oldalnak, mér a top 10-es ingyenes letöltésekben is benne van.
Január 10-től a cég lecseréli a szinkronizált fotóalbumra mutató linkeket a Moments letöltésére irányulóra, ezzel erőltetve annak használatát.
Forrás: The Verge
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2015/12/15/ujabb-alkalmazas-letoltese-szukseges-a-facebookhoz/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






