Connect with us

technokrata

Egy győri középiskolának fejlesztettek hibabejelentő alkalmazást a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Digitális oktatás

Egy győri középiskolának fejlesztettek hibabejelentő alkalmazást a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Egy győri középiskolának fejlesztettek hibabejelentő alkalmazást a Széchenyi István Egyetem hallgatói

A projektalapú oktatás keretében tavasszal útjára indított program részeként a Széchenyi István Egyetem hallgatói hibabejelentő applikációt készítettek a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium számára.

Az ötletet a középiskola diákjai szállították, amit az egyetemisták csapatmunkában valósítottak meg.

A Széchenyi István Egyetem mérnökinformatikus és gazdaságinformatikus alapszakos hallgatóinak projektalapú, gyakorlati oktatását segíti a „Fejlessz a győri Széchenyi István Egyetem hallgatóival!” elnevezésű program. Ennek keretében tavasszal három csapat versenyzett, akiknek a megvalósítandó feladatot, nevezetesen egy iskolai büféből rendelős alkalmazást a győri Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum adta. A sikeren felbuzdulva a kezdeményezés ősszel is folytatódott, amikor a hallgatóknak egy hibabejelentő és feladatkiosztást támogató applikációt kellett megvalósítaniuk a Jedlik-iskola számára. Az alkalmazás elsődlegesen a rendszergazdai feladatok hatékonyabb szervezését segíti elő, s lehetőséget biztosít a hibák rögzítésére. A rendszergazdák számára a felület egy listában megjeleníti a bejelentett problémákat, a hibajegyek státuszát, eseménynaplót készít, s a feladat prioritás szerint osztható ki a karbantartók között.

 „ÖrömtelQ

– fogalmazott dr. Kovács Katalin, az Informatika Tanszék vezetője, a projekt ötletgazdája.

A diákokat Kottra Richárd, a Jedlik Ányos Technikum igazgatóhelyettese segítette. Mint mondta, örömmel vették az egyetem megkeresését, mert az nagyszerű lehetőséget jelent tanulóiknak. „Iskolánk elkötelezett a gyakorlatorientált gépipari és informatikai képzés iránt, ez a program pedig alkalmat adott arra, hogy diákjaink az iskola falain kívül is kipróbálják magukat. A projekt során a fiatalok a munka világában is fontos készségeket sajátíthattak el, amelyek közül az egyik legfontosabb a csapatmunka” – mondta el. Hozzátette, a jövőben is szívesen vennének részt hasonló közös munkában.

„Osztálytársaimmal jelentkeztünk a feladatra, amelyben az iskolánkat képviseltük mint megrendelők. A programnak köszönhetően a projektmunkáról, a problémák megoldási lehetőségeiről az eddigi ismereteimnél jóval átfogóbb képet kaptam, jobban rálátok arra, hogy miként kell másokkal együtt dolgozni a cél érdekében”

– osztotta meg tapasztalatait Abos Gergő, a Jedlik-iskola 13. évfolyamos szoftverfejlesztő és -tesztelő tanulója.

„Semmiképp sem akartam kimaradni a programból, ezért alakítottuk meg társaimmal fejlesztői csapatunkat. Kitűnő lehetőségnek tartom, hogy az előadásokon és a gyakorlatok során megszerzett tudást felhasználva egy valós terméket hoztunk létre. Ez a projekt megmutatta, hogy szakmánkban munkavállalóként milyen kihívásoknak kell megfelelni, milyen akadályokat kell leküzdeni az eredményesség érdekében ”

– vélekedett Walke Gábor, az egyetem másodéves mérnökinformatikus hallgatója. Kiemelte, nagyon izgalmas volt a közös munka, amelyek során az új programozási nyelvek megismerése mellett egyéni készségeiket is fejleszthették.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Digitális oktatás

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés