Connect with us
Hirdetés

technokrata

A Windows 10 is elfér majd a zsebünkben

Dotkom

A Windows 10 is elfér majd a zsebünkben

A miniatűr számítógépek is követik az operációs rendszer fejlődését.

Felbolydult a számítógépes piac az új Windows 10 bejelentése óta. A zsebben is hordható, úgynevezett Pen Stick PC önmagában nem újdonság, több cég is gyárt ilyen apró, pendrive-ra hasonlító eszközöket. Az ASUS viszont máris rárepült a friss témára és bemutatott egy Windows 10 operációs rendszert használó zsebkütyüt. Az apróságon találunk egy bekapcsológombot, továbbá egy HDMI csatlakozót is. Ráadásul modern, Intel Cherry Trail alapú processzor üzemel benne (az órejelet nem közölték), valamint 2 GB RAM és 32 GB belső tárhely is jár hozzá. Van rajta két USB 2.0, egy microSD olvasó, és egy microUSB, mely utóbbi egyben az audio ki- és bemenet is. Nem hiányozhat még a Bluetooth és a Wi-Fi sem, úgyhogy tényleg egy közel teljes értékű számítógépet kapunk. Az ASUS újdonságát a negyedik negyedévben dobják majd piacra, ára 150 dollár körül alakul.

asus_pen_stick



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2015/06/05/a-windows-10-is-elfer-majd-a-zsebunkben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés