Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megvétózhatják a Lenovo üzletét

Dotkom

Megvétózhatják a Lenovo üzletét

Elképzelhető, hogy a kínai gyártó mégsem veheti meg az IBM x86-os szerver üzletágát.

Könnyen elképzelhető, hogy végül mégis meghiúsul a Lenovo januárban bejelentett üzlete. A kínai gyártó az IBM X86-os szerverek fejlesztésével illetve forgalmazásával foglalkozó üzletágára vetett farkasszemet, ám a Bloomberg információi szerint az USA külföldi befektetések felügyeletével foglalkozó bizottsága megvétózhatja a felvásárlást.

IBM Watson

A bizottsághoz többek között az FBI és a Pentagon is azért fordult, mert meg szeretnék tudni, hogy vajon jelent-e valamiféle nemzetbiztonsági kockázatot a felvásárlás. A bizottság ezért az elkövetkezendő hetekben arra kíván választ találni, hogy az IBM szerverei milyen mennyiségben találhatóak az államigazgatásban, illetve hogy ennek hatásaként a Lenovo felvásárlása mennyire tenné támadhatóvá az államigazgatást.

Nem ez az első eset, hogy az USA a kínai vállalatok után érdeklődik, az NSA például a Huawei-hez tört be, szintén a nemzetbiztonság címszava alatt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés