Connect with us

Hirdetés

technokrata

Harmonizálni igyekszik az EU az elektronikus aláírások rendszerét

Dotkom

Harmonizálni igyekszik az EU az elektronikus aláírások rendszerét

Rendelettervezetet mutatott be az Európai Bizottság hétfőn az úgynevezett elektronikus aláírások rendszerének harmonizálására.

A javasolt rendelet segítségével “mind a magánszemélyek, mind az üzleti vállalkozások – saját nemzeti elektronikus személyazonosító rendszereiken keresztül – hozzáférést kapnak az EU más országainak közszolgáltatásaihoz, feltéve, hogy az adott ország rendelkezik ilyen rendszerrel” – áll a témáról kiadott közleményben.

Eszerint “a határokon átnyúló online szolgáltatások működésének, valamint azok hagyományos, papír alapú eljárásokéval megegyező jogi erejének biztosításával a rendelet megteremti továbbá az elektronikus aláírások és a kapcsolódó bizalmas digitális szolgáltatások egységes piacát, ez pedig az e-közbeszerzéstől várt jelentős potenciális megtakarítások felé vezető út kulcsfontosságú állomása”.

A bizottság hangoztatta azt is, hogy “a javaslat teljes mértékben tiszteletben tartja a meglévő nemzeti személyazonosító rendszereket, valamint a nemzeti személyazonosító rendszerrel nem rendelkező tagállamok elvárásait”. Az elektronikus személyazonosító kártyát biztosító országok maguk dönthetik el, hogy csatlakoznak-e az európai rendszerhez. Amennyiben viszont egy tagállam bejelenti az egész Európára kiterjedő rendszerhez való csatlakozási szándékát, az elektronikus személyazonosító rendszeren keresztül köteles ugyanazokat a közszolgáltatásokat elérhetővé tenni, mint amelyekre saját állampolgárai jogosultak.

A témáért felelős biztos, Neelie Kroes azt is hangoztatta, hogy “az egyes nemzeti elektronikus kártyák kölcsönös elismerésével, valamint a bizalmi szolgáltatásokra és az elektronikus hitelesítési rendszerekre vonatkozó közös előírások rögzítésével meg tudjuk előzni, hogy az országhatárok akadályt képezzenek az internet és az online közszolgáltatások számára, és így megkönnyíthetjük üzleti vállalkozások millióinak és még ennél is több embertársunknak az életét”. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés