Connect with us

Hirdetés

technokrata

Felhasználónév alapján is lehet perelni

Dotkom

Felhasználónév alapján is lehet perelni

Kivételesen nem az USA-ban, hanem Kínában. Persze kísérleti jelleggel.

Az újítás a fórumokon, blogokon és mikroblogokon aktív millliók személyiségi jogainak fokozottabb védelmét szolgálja, ők ugyanis gyakran esnek sértegetés, rágalmazás, szellemi tulajdonjog elleni vétségek áldozatául. A tartományi felsőfokú bíróság év eleje óta a kereset beérkezése után az internetes azonosítók mögötti személyek felkutatásában is jogi segítséget nyújt.
“Ezelőtt az ilyen ügyek többnyire megoldatlanok maradtak, a bizonytalan valós identitások miatt a kárt szenvedők gyakran nem találták meg az őket megkárosítókat, a kísérleti projekttel ez megváltozott” – mondta a lapnak Csang Lie-csong (Zhang Liezhong), a programban részt vevő egyik bíróság hivatalnoka. Csianghszi tartomány más téren is segíti az online viták rendezését: az elmúlt hónapokban kifejezetten ezekre az esetekre specializálódott bírói testületet állítottak fel. A testület fiatal, a világháló iránt érdeklődő és ott aktív, ugyanakkor legalább három év tapasztalattal rendelkező bírákból áll. Az ötletet a szakma képviselői “előremutatónak” és “gyakorlatiasnak” nevezték, az ország más részeiben is elismeréssel fogadták. Csianghszi példája akár követendő mintaként is szolgálhat, a kínai internetfelhasználók számának növekedésével és az internetes szolgáltatások bővülésével ugyanis országszerte nő az onlájn jogi viták száma.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés