Connect with us

technokrata

Kínai cég vállalna szerepet a székelyföldi digitális infrastruktúra kiépítésében

Dotkom

Kínai cég vállalna szerepet a székelyföldi digitális infrastruktúra kiépítésében

A kínai ZTE számítástechnikai nagyvállalat képviselői az elmúlt hétvégén a román távközlési államtitkár jelenlétében tárgyaltak Hargita megyei önkormányzati képviselőkkel Borszéken.

A lap cikke szerint a kínai vállalat olyan optikai hálózatot hozna létre, amely révén egyetlen kábelen keresztül jutna el a települések lakóihoz az internet, a kábeltévé és a vezetékes telefon.

A tervek szerint a Hargita megye északi részének önkormányzatai 3-5 év alatt fizetnék ki a tulajdonukba kerülő rendszert. Az önkormányzatok úgy tudnák visszafizetni a befektetést, hogy a hálózatot bérbe adhatnák különböző szolgáltatóknak.

Moldován József távközlési államtitkár elmondása szerint a terveket átadták a ZTE pénzügyi igazgatójának, így csak arra várnak, hogy Kínában jóváhagyják a befektetés finanszírozását.

Az információs infrastruktúra-fejlesztés Gyergyóremetén (Remetea) kezdődne el, és a kínai cég szándékai szerint egész Romániában hasonló projekteket valósítana meg.

A lapnak nyilatkozva Ovidiu Vintilával, a ZTE Románia stratégiai igazgatója elmondta, hogy a romániai tengerparton, Konstancában (Constanta) gyárat kívánnak létrehozni. Először televíziójel fogadására alkalmas felszereléseket gyártanának. Ezt követően kerülne sor bővítésre, és például mobiltelefonok előállítására is alkalmassá válna az üzem, amely összességében mintegy 150 embernek adna munkát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Smart-TV

A nappalikban már dúl a 8K forradalom

2021. április 20. kedd

SmartPhone

Mutasd meg a saját történetedet a Samsunggal!

2021. április 15. csütörtök
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin