Connect with us

Hirdetés

technokrata

Rekordokkal zárta a második negyedévet az Apple

Dotkom

Rekordokkal zárta a második negyedévet az Apple

Az Apple minden korábbinál eredményesebb negyedévet zárt júniusban, a bevétel több mint 80 százalékkal nőtt, a profit pedig 125 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A kaliforniai központú cég helyi idő szerint kedd este kiadott gyorsjelentése alapján az adózás utáni nyereség az április-júniusi időszakban az előző évi 3,25 milliárd dollárról 7,31 milliárd dollárra nőtt. A bevétel 82 százalékkal 28,57 milliárd dollárra emelkedett.

“Minden idők legjobb negyedévét zártuk” – mondta Steve Jobs vezérigazgató.

Elemzők hozzáteszik: a jelenlegi tendenciák alapján az Apple jövőre megelőzheti a Hewlett Packardot és felzárkózhat az első helyen álló IBM mögé az informatikai, technológiai cégek árbevétel alapján összeállított rangsorában. A döntő lökést a szeptemberre várt iPhone 5 adhatja meg.

Az idei második negyedévben – amely az Apple üzleti évének harmadik negyedéve – összesen 20,34 millió iPhone okostelefont adtak el, ami 142 százalékos növekedés éves szinten. Az iPad táblagépből 9,25 millió darab kelt el, ami a legmerészebb – 7,9 millió darabot valószínűsítő – jóslatokat is messze felülmúló eredmény.

Ugyanakkor az iPod médialejátszó, a korábbi sikertermék egyre kevésbé népszerű, három hónap alatt 7,5 millió darabot vettek meg világszerte, 20 százalékkal kevesebbet a tavalyinál.

A Mac számítógép-sorozat eredménye elmaradt a várttól, összesen

3,95 millió darabot adtak el, míg elemzők 4 millióra számítottak.

Ugyancsak kedden jelent meg a szebb napokat is látott Yahoo gyorsjelentése, amely szerint az internetes szolgáltató bevétele az előző évi 1,6 milliárd dollárról 1,23 milliárdra csökkent, nyeresége azonban 11 százalékkal 237 millió dollárra nőtt.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés