Connect with us
Hirdetés

technokrata

Titkos megállapodás a Google és az Apple között

Dotkom

Titkos megállapodás a Google és az Apple között

A Google és az Apple között valószínűleg volt egy nem hivatalos megállapodást arról, hogy nem próbálják meg egymás alkalmazottait elcsábítani.

A TechCrunch informatikai blog belső forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az Apple és a Google között létezett egy nem hivatalos megállapodás arról, hogy nem próbálják meg egymás szakembereit elcsábítani. A megállapodás értelmében, ha az egyik vállalat egy alkalmazottja jelentkezett a másik céghez, akkor az felvehette, azonban mindkét cég vállalta, hogy nem tesz ajánlatokat egymás alkalmazottainak. A technológiai blog szerint, miután Eric Schmidt a Google vezérigazgatója kilépett az Apple igazgatótanácsából, a cégek közötti megállapodás is érvényét veszthette.

Ha valóban létezett egy nem hivatalos megállapodás a technológiai vállalatok között az akár törvénysértő is lehetett. Az amerikai igazságügy minisztérium júniusban számos informatikai cégnél, köztük a Google-nél és az Apple-nél is nyomozni kezdett a szabad versenyről szóló rendelkezéseket megsértő titkos megállapodások után.

A legtehetségesebb számítástechnikai szakemberek megszerzéséért általában éles kűzdelmet folytatnak a technológiai cégek. Májusban az IBM beperelte a Dell-t, mivel megpróbálta felvenni a cég felvásárlásokat felügyelő vezetőjét David Johnson-t, korábban pedig a Microsoft is indított egy hasonló pert, amikor a Google állást kínált az egyik vezető kutatójának Kai-Fu Lee-nek.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/titkos-megallapodas-a-google-es-az-apple-kozott/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés