Connect with us
Hirdetés

technokrata

Leépítések a Dellnél is

Dotkom

Leépítések a Dellnél is

Az informatikai szektort is sújtó recesszió hatására 1900 munkahelyet szüntet meg a világ második legnagyobb számítógép gyártója a Dell.

A költségek csökkentésének érdekében egy olyan közel húsz éve működő ír gyárból bocsát el dolgozókat a texas-i cég, amely alapításakor az ír gazdasági csoda egyik szimbóluma volt. A gyártókapacitás egy részét Lengyelországba helyezik át.

“Ez egy nehéz, de a cég számára helyes döntés volt.”- nyilatkozta Sean Corkery a Dell európai részlegének elnökhelyettese. Az előző negyedévben jelentősen visszaestek a cég eladásai és az amerikai piacon, ahol a számítógépeik több mint a felét értékesítik közel nyolc százalékkal csökkent bevételük.

Az ír kormány megpróbálja maradásra bírni, az elbocsátások után is az egyik legnagyobb ír munkáltatónak számító amerikai céget, ami annak is köszönhető hogy az országban tíz éve nem volt annyira magas a munkanélküliség, mint most. ” A Dell sikere a mi érdekünk is. A cég az ország gazdaságának egyik legfontosabb szereplője.”- mondta Mary Coughlan ír miniszterelnök-helyettes.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/leepitesek-a-dellnel-is/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés