Dotkom
Kína nem fél az Internettől
Kína nem fél az Internettől, közölte a kínai külügyminisztérium kedden. Ennek ellenére az országban nem elérhető a YouTube videomegosztó site.
Elérhetetlenné tették hétfőn a késő esti órákban a kínai felhasználók számára a YouTube videómegosztó portált. A kínai kormányzó kommunista párt erőteljesen szűri az internetes tartalmakhoz való hozzáférést, írja a Reuters.
Sok embernek lehet az a benyomása, hogy a kínai kormány tart az Internettől, valójában épp az ellenkezője igaz, közölte Qin Gang, a külügyminisztérium szóvivője újságírói kérdésre válaszolva. Qin közlése szerint Kínában 300 millió internet-felhasználó van, és az általuk írt 100 millió blog is arra enged következtetni, hogy Kína internet-politikája nyitott, de néhány szabályra azért szükség van nemzetbiztonsági érdekek miatt. Majd hozzátette, hogy nem tud arról, hogy a YouTube be lenne tiltva.
Március elején már korlátozták a YouTube elérését, mivel ekkor volt az évfordulója a tibeti szerzetesek tüntetéseinek, melyek a kínai elnyomás ellen irányultak. A kínai kormány január elején bejelentett web-tisztító akciójában több száz oldalt bezárt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/kina-nem-fel-az-internettol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





