Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az interneten árvereznek a hivatalok Amerikában

Dotkom

Az interneten árvereznek a hivatalok Amerikában

A gazdasági válság hatására Amerika államai árverezni kezdték a nem használt vagyontárgyaikat. Az interneten keresztüli licitálást lehetővé tevő állami honlapon a régi rendőrségi helikoptertől a kóla automatákig, már szinte mindent meg lehet vásárolni.

Amerika több mint negyven állama küzd költségvetési hiánnyal, miközben a vezetésüket törvény kötelezi arra, hogy fenntartsák pénzügyi egyensúlyt. Egy részük most a nem használt vagyontárgyainak eladásával próbál lefaragni a hiányából. Míg korábban az állami árveréseket pakolókban rendezték, ma már egy állami honlap is segíti az anyagi gondokkal küzdő hivatalokat, melyen keresztül sokkal többen licitálhatnak egy-egy darabra, mint a hagyományos árveréseken.

“Bármi amitől meg tudunk szabadulni, segíthet egyensúlyban tartani a költségvetést”- mondta Greg Spearman Tampa beszerzési igazgatója a Reuters-nek. A város nemrég háromszázezer dollárra tett szert egy 1978-as rendőrségi repülő eladásából, de az oldalon termékeket kínáló szinte összes államnak nőttek az árverésekből származó bevételei a honlap indulása óta. Alabama hivatalai például három millió dollárhoz jutottak ezen a módon az elmúlt három hónap alatt, miközben az előző két év alatt csupán ennek az összegnek alig a háromszorosát sikerült előteremteniük az árverésekből.

A nagyobb bevételeknek természetesen az internetes licitálás mellett az is az oka, hogy idén minden korábbinál több tárgytól válnak meg a nehéz helyzetben lévő hivatalok. A govdeals.com oldalon ezért aztán a húszméteres tűzoltóhajótól kezdve a szaúd-arábiai lovakig, szinte mindent meg lehet kapni. Az előző évben a legdrágábban értékesített vagyontárgy egyébként egy 1993-as McDonnell Douglas helikopter volt, amiért közel nyolcszázezer dollárt fizetett egy licitáló.

Vannak azonban olyan tételek, melyek eladásában még az internet sem segít. A tavalyi elnökválasztás republikánus alelnökjelöltje Sarah Palin az eBay-en próbált megválni a kampány során használt luxus magánrepülőjétől, érdeklődés hiányában azonban végül törölte az eladásra kínált tételek közül.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés