Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az EU szerint versenyellenes az Intel

Dotkom

Az EU szerint versenyellenes az Intel

Az ügyhöz közel álló források szerint, az EU versenyhatósága azt állítja majd a héten, hogy az Intel fő riválisának hátráltatásáért cserébe, lefizette a számítógépgyártókat.

Az Európai Bizottság szerdán fog dönteni a bírságról, és kötelezni fogják a céget, hogy változtasson üzleti módszerén, ami az EU szerint a verseny alapvető megsértését jelentette. A források arról nem számoltak be, hogy mekkora lehet a büntetés, de az eddigi legnagyobb, a Microsoftra kiszabott 497 millió eurós bírság volt 2004. március 24-én.

A Bizottság szerint az Intel két helyen is kihasználta a processzorpiacon meglévő piaci fölényét. Az egyik vádpont szerint a cég árengedményt adott a gyártóknak, amennyiben csökkentik termék-portfoliójukban az AMD chipekkel szerelt gépek súlyát. Például, a NEC laptopjainak csak 20 százaléka épülhetett a kisebbik processzorgyártó termékeire, de a Dell, és a Lenovo egyáltalán nem használhatott AMD-t. A HP-nál az arány 95 százalék volt. Az EB várhatóan egy adott időponttól fogva betiltja az engedményeket.

A másik szabálytalanság, hogy az Intel fizetett a PC-gyártóknak az AMD-s termékek késleltetett megjelenéséért, illetve meg nem jelentetéséért. A vádak szerint a tevékenység nyolc évre visszamenőleg zajlott, írta meg a Reuters.

Az Európai Bizottság és az Intel nem kommentálták az értesüléseket.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/az-eu-szerint-versenyellenes-az-intel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés