Connect with us
Hirdetés

technokrata

A rendőrségi helikopter is elment a Facebook bulira

Dotkom

A rendőrségi helikopter is elment a Facebook bulira

A vártnál többen mentek el egy házibulira, amit a Facebook közösségi oldalon hirdettek meg angol tinédzserek. Amikor a rendőrség is megérkezett a buli helyszínére már több mint százan randalíroztak az utcán, és egy épület ajtaját is összetörték.

Egy helikopterrel és kutyákkal érkezett a rendőrség Farnborough -ban egy házibuli helyszínére, melynek bejárata előtt több mint száz tinédzser randalírozott. A bulit a 15 éves Seva Nurueva szervezte egy frissen felújított lakásban, egy barátja Jordan Wright pedig Facebook közösségi oldalon is meghirdette az eseményt, melyen keresztül a vártnál többen értesültek róla.

A rendőrségnek végül csak másfél óra alatt sikerült feloszlatnia a megvadult tinédzserekből álló tömeget, akik megrongálták egy ház bejáratát és szeméttel és üres üvegekkel dobáltak tele a buli utcáját. Bár a zavargás során senki sem sérült meg súlyossal négy fiatalt letartóztattak és csak óvadék ellenében engedték el őket.

“Nagyon sajnáljuk a károkat, amit okoztunk. Nagyon félelmetes volt az összegyűlt embertömeg. Nem igazán tudtam, hogy mit tehetnék, végig csak sírtam.”- mondta el Nurueva a BBC-nek.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/a-rendorsegi-helikopter-is-elment-a-facebook-bulira/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés