Connect with us

Hirdetés

technokrata

Csökkentenék a frekvenciadíjat a mobilcégek

Dotkom

Csökkentenék a frekvenciadíjat a mobilcégek

A mobiltelefon-társaságok csökkentenék forgalomarányosan kiszámlázott frekvenciahasználati díjukat.

Információnk szerint jelenleg a társaságok egyenként több milliárdos nagyságrendű összeget fizetnek ilyen címen a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH). (A mobiltelefon-társaságok emellett koncessziós díjat is fizetnek az államnak). Beck György, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója szerint a magyarnál mindenképpen kedvezőbb a svéd modell, ott ugyanis a cégeknek akkor kell többet fizetniük a frekvenciahasználatáért, ha az ügyfelek kevesebbet használják a hálózatot. Ez a gyakorlat pedig arra ösztönzi a cégeket, hogy minél nagyobb forgalmat bonyolítsanak le, amihez fejlesztéseket kell végrehajtaniuk, vagyis a svéd modell egyértelműen támogatja a beruházásokat, míg a magyar nem feltétlenül. Beck szerint a mainál az is jobb megoldás lenne, ha a szolgáltatók fix összeget fizetnének a hatóságnak. A mobiltelefon-szolgáltatók már egy ideje összetett problémával küzdenek: miután egyre többen interneteznek, folyamatosan nő a széles sáv iránti igény, és ennek megfelelően pedig állandóan gyarapodnak a beruházási költségek, miközben a szörfölés nem felhasználásalapú, vagyis a bevételek nem követik a kiadásokat és a cégek egyelőre a beszédforgalomból finanszírozzák ennek költségeit – kérdés, meddig. A beszédforgalom ugyan felhasználásarányú, ma ez a cégek bevételének körülbelül 85 százalékát teszi ki, miközben majdnem ilyen mértékű összeget kell az adatforgalommal kapcsolatos kiadásaikra fordítaniuk. A társaságok bevételei nem nőnek, az egy fizetőre jutó átlagos bevétel – az úgynevezett ARPU – csökken, amíg tehát a beszédforgalomból finanszírozható az adattal kapcsolatos kiadás, addig még van tartalékuk a cégeknek, de ha teret nyert a VoIP (internetalapú beszédátvitel), akkor az elviszi az eddigi beszédforgalom egy részét. Ez esetben nehéz helyzetbe kerülnek a szolgáltatók. A cégek ennek a problémának a kezelésére igyekeznek megoldást találni, egyebek között olyan módon próbálják csökkenteni költségeiket, hogy a 2G, 3G, illetve vélhetően a 4G lehetséges technikai elemeit “összerakják”, amitől jelentős energiaköltség-csökkentést várnak. Emellett igyekeznek lefaragni az egyéb költségeket, köztük a frekvenciával kapcsolatos kiadásaikat is. Márton György, az NHH szóvivője lapunknak elmondta: folyamatban van a frekvenciarendszer áttekintése. Az NHH a döntés-előkészítési anyagot a hatóság munkaterve szerint a félév végéig elkészíti a kormányzati döntéshozók számára. Ennek során az is cél, hogy a frekvencia díja a jelenleginél jobban ösztönözze a jövőbeni beruházásokat, átlátható, kiszámítható legyen, de az NHH-nak nem lehet célja az állami vagyon leértékelése – tette hozzá a szóvivő. A cégek azáltal is csökkenthetnék költségeiket, ha a 900-as frekvenciát szélessávú szolgáltatásra is használhatnák.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés