Connect with us

technokrata

Minden csaló Haitira utazik

Dotkom

Minden csaló Haitira utazik

Január során közel 200, a földrengés sújtotta ország nevével visszaélő csalást lepleztek le.

Az FBI szerint tovább növekszik a haiti károsultak nevében indított elektronikus és egyéb adománygyűjtés, jóllehet a befolyt pénz egy része sajnos nem a földrengés sújtotta ország lakóihoz érkezik. A szövetségi nyomozóirodához immár közel 200 bejelentés érkezett visszaélésekről. Január 22-én például Michiganben letartóztattak egy férfit, aki FBI-ügynöknek adta ki magát és a haiti árvák számára gyűjtött adományokat.

Az adománygyűjtő levelekben általában vagy túlélőnek, vagy haiti kormánytisztviselőnek adják ki magukat a csalók, akik sokszor adnak meg telefonszámot is, majd arra is ügyelnek, hogy ál-tisztviselők vegyék fel a kagylót. A visszaéléseket elkövetők még sok ismerőssel rendelkező Facebook accountokat is feltörnek, így a feltört account tulajdonosának valamennyi ismerőse kapott egy adakozásra felkérő üzenetet, amit nehéz megkülönböztetni a valódi adománygyűjtéstől.

A visszaélések klasszikus formáit is bevetették a bűnözők: nem létező alapítványok nevében is gyűjtenek pénzt, illetve nemzetközi szervezetek – mint például a Vöröskereszt – helyi irodáinak adják ki magukat. Az ál-antivírusok fejlesztői is kihasználták a kínálkozó lehetőségeket, mivel számtalan olyan fertőzött oldalt hoztak létre, amelyek az adományozás lehetőségeiről ígértek tájékoztatást, ám az oldalakat felkeresők hamis biztonsági riasztásokat kaptak és azonnali megoldásként ál-vírusirtókat is letölthettek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

balmuda

SmartPhone

A japán kenyérpirítógyár mobilokkal próbálkozik

2021. május 17. hétfő
legerősebb androidos mobiltelefonok listája 2021. árprilis

SmartPhone

Íme a legerősebb androidos mobilok

2021. május 15. szombat
google pixel

SmartPhone

Színre lépett a Google Pixel 5a

2021. május 11. kedd
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin

Hirdetés