Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kínai versenytársai kergetik az Ericssont

Dotkom

Kínai versenytársai kergetik az Ericssont

Alaposan átgázolt a válság, illetve az egyre erősebb kínai versenytársak támasztotta verseny a svéd Ericsson AB-n, a mobiltávközlési hálózatok piacának legnagyobb szereplőjén.

A társaság nettó nyeresége 92 százalékkal zuhant a negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, árbevétele pedig 13 százalékkal maradt el a tavalyitól. Az Ericsson 4,3 milliárd koronát (421,7 millió euró) költött az elbocsátásokkal, illetve az átszervezésekkel járó kiadásaira. A vállalat a korábban bejelentett 5000 helyett 6500 alkalmazottjától vált meg (igaz, eközben az olasz Pride S.p.

A. távközlési szolgáltató felvásárlása nyomán 1000 fővel nőtt a létszáma).

Az Ericsson vásárlói, a mobiltávközlési szolgáltatók a válság miatt kevesebbet költöttek gsm-hálózataik frissítésére, az új generációs rendszerek telepítését pedig a korábban vártnál lassabban kezdték el. Különösen a közép-európai, a közel-keleti és az afrikai operátorok lettek óvatosabbak – hangsúlyozta a vállalat közleményében Hans Vestberg vezérigazgató. Szakértők szerint egyre nehezebbé válik a vállalat számára, hogy fenntartsa piaci részesedését és ezzel egyidejűleg egészséges pénzügyi eredményeket érjen el. Kínai versenytársai – elsősorban a Huawei – agresszíven törnek előre, így az elmúlt időszakban aláírt szerződések igencsak vékony profitrátákat tartalmazhatnak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés