Connect with us
Hirdetés

technokrata

Jól vizsgázik a magyar ponyvavédelmi rendszer

Dotkom

Jól vizsgázik a magyar ponyvavédelmi rendszer

Idén eddig 46 kamion kifosztását hiúsította meg az a hazai fejlesztésű, gps-alapú ponyvavédelmi rendszer, amely a napokban nyerte el az “Év biztonságtechnikai megoldása” díjat.

A rendszer elterjedése véget vethet a mindennapos lopásoknak, a “kamionról leesett áruk” ma még virágzó kereskedelmének – mondta Varga László, a fejlesztő flottakövető cég igazgatója. A magyar Secret Control GPS Kft. Webbase SafetyNet rendszerének egyik fő eleme a kamion ponyvájának belsejére kerülő sodrott acélhuzal háló. Ez egyrészt fizikai védelmet nyújt, másrészt az átvágási, rongálási kísérlet esetén elektronikus jelet küld a hozzáillesztett gps járműkövető rendszernek. Ez a riasztás egy 24 órás távfelügyeleti központban jelez, a diszpécserek pedig azonnal értesítik a helyi rendőrséget a járműszerelvény adatainak, pontos tartózkodási helyének megadásával. Az áruvédelmi nyomkövető kül- és belföldön egyaránt működik. Talán meglepő, de az ilyen bűncselekmények szempontjából néhány nyugat-európai ország, például Nagy-Britannia és Franciaország veszélyesebb hely, mint Magyarország – mondta el Varga.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/12/11/jol-vizsgazik-a-magyar-ponyvavedelmi-rendszer/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés