Dotkom
Csökkent a Freesoft vesztesége
Jelentősen megugró árbevétel mellett csökkenő veszteséggel zárta az első félévet a Freesoft.
A tavaly év végi Humansoft-akvizíciónak köszönhetően a cég bevétele több mint négyszeresére emelkedve meghaladta a 4 milliárd forintot. Ez azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy pozitívba fordítsa a Freesoft üzleti teljesítményét, ám az ezen a soron kimutatott 144 millió forintos veszteség alig több mint harmada a tavalyi első félévben elszenvedett bukásnak. A cég ezért bizakodó. Mint a beszámolóban írják, az iparágra jellemző, hogy a projektek nagy része a harmadik és a negyedik negyedévben zárul, a belőlük származó árbevétel is ekkor jelentkezik, miközben a költségek folyamatosan merülnek fel. (Tavaly a majd 400 milliós féléves veszteséget az év végére 230 milliós nyereségbe fordította a társaság.) Az adózott veszteség a tavalyi 357 millió forintról 124 millió forintra csökkent. A cég részvényeinek piaca meglehetősen pangott az utóbbi időben, az elmúlt hónap során mindössze 3 ezer darab papír fordult meg a BÉT-en. Pezsgést talán az hozhat, hogy a cég bejelentette: akvizíciói finanszírozásához zárt körben tőkét emel, amelynek megszervezésével a KBC-t bízta meg.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/08/24/csokkent-a-freesoft-vesztesege/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





