Dotkom
Egyre több az LCD-t LCD-re cserélő vevő
Már a világ szegényebb országaiban is a folyadékkristályos tévé visz mindent.
Tipikusnak mondható, azaz jelzi a világ feltörekvő piaci trendjeit az indiai LCD-tévé-piac fejlődése. A hagyományos készülékek értékesítése évi 17-20 százalékos ütemben zuhan, miközben a lapos tévéké több mint 30 százalékkal nő – derül ki a sify.com portál cikkéből. Az utóbbin belül az LCD-piac 100 százalékkal bővült 2007-ben, és szakértők arra számítanak, hogy idén ismét duplázódnak az eladások.
Az árak a kereslet és a kínálat közeledése miatt egyelőre stabilizálódtak, bár az is igaz, hogy előtte egyes termékkategóriákban 40 százalékkal rogytak össze. A legfontosabb trend, hogy immáron nem csupán a hagyományos tévéről laposra váltók jelennek meg a piacon, hanem azok is, akik néhány éve az első között vettek újfajta készüléket, s most ezt jobbra cserélik.
A termékkategóriákon belül lecsengőben van a 26 hüvelykes (60 centiméteres) képátlójú készülékek divatja és erősen jönnek fel a 32 colos (80 centiméteres) tévék. A digitális tézés terjedése szintén lökést ad az LCD-k terjedésének, ugyanis sokan úgy látják, hogy ezek képminősége csak nagyképernyős lapos tévén élvezhető.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/02/18/egyre-tobb-az-lcd-t-lcd-re-cserelo-vevo/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





