Dotkom
Tovább nőtt a Pannon-előfizetők száma
2007 harmadik negyedévében 23 ezerrel nőtt a Pannon előfizetőinek száma, szeptember végén 3,22 millió ügyfele volt a távközlési cégnek, szemben az egy évvel korábbi 2,981 millióval.
Szeptember 30-án a Pannon piaci részesedése 33,4 százalékos volt – adta hírül a társaság. Az időszakot a további mobi-szélessáv-fejlesztések és egy egyedülálló tarifacsomag-típus, a Limit bevezetése határozta meg. A Pannon jelenleg a legteljesebb körű mobil-szélessávú elérést (EDGE, 3G/HSDPA) kínálja Magyarországon, hálózata gyakorlatilag minden településen elérhető.
A mobilcég adatai szerint az ARPU (az egy főre eső havi bevétel) nyolc százalékkal visszaesett 2006 harmadik negyedévéhez viszonyítva. Az EBITDA és a működési nyereség ugyanakkor emelkedett, számos egyéb tényező mellett egy jelentős egyszeri hatásnak, a 2006-os egyetemes szolgáltatási hozzájárulási kötelezettség 706 millió forint értékű felülvizsgálatának köszönhetően. Ove Fredheim, a társaság vezérigazgatója szerint rövid távon némi bevételkiesés elkerülhetetlen a roamingdíjak csökkentése nyomán, hosszabb távon ugyanakkor előnyükre szolgál, hiszen az ügyfelek még többet használják majd mobilkészülékeiket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2007/10/25/tovabb-nott-a-pannon-elofizetok-szama/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





