Connect with us
Hirdetés

technokrata

Magyarországig ugrott a Vodafone-kenguru

Dotkom

Magyarországig ugrott a Vodafone-kenguru

Az eddiginél ügyfélcentrikusabb szervezetet alakít ki a Vodafone Magyarország – jelentette be Beck György vezérigazgató.

Ez lesz az 1999 óta működő cég életében az első jelentős átalakítás. Az átszervezés egyik lépéseként már létrehozták a lakossági szolgáltatói üzletágat, illetve egy hasonló, a vállalati ügyfelek kiszolgálását megcélzót is. A társaságnál jelenleg Beck vezérigazgatói munkáját hét helyettes segíti. A cég a napokban egy-egy új termékkel rukkolt elő a lakossági, illetve a vállalati ügyfelek számára, melyeket hamarosan újabbak követnek. Az Ausztráliában kifejlesztett Vodafone Kenguru csomag például lehetőséget ad arra, hogy egy számlás előfizetésről pénzt lehessen “áttenni” egy kártyás ügyfél kvótájára. A Presztízs csomagba pedig a vállalatok számára csomagoltak össze több szolgáltatást. A magyarországi Vodafone ügyfélszáma folyamatosan növekszik, és az első félévben a bevételek is 7 százalékkal gyarapodtak az előző évihez képest, az év egészében pedig teljesülhet a tavalyi, 10 százalék körüli ütem. A Vodafone Magyarország tavaly 136 milliárd forint bevételt ért el.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2007/10/11/magyarorszagig-ugrott-a-vodafone-kenguru/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés