Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megúszta a megabírságot a Microsoft

Dotkom

Megúszta a megabírságot a Microsoft

Az Egyesült Államok fellebbviteli bíróságának döntése értelmében a Microsoft Corp.

-nak nem kell kifizetnie azt az 1,52 milliárdos büntetést, amit februárban szabott ki rá az első fokon eljáró bíróság, mivel úgy találta, hogy a szoftvercég jogtalanul használja az Alcatel-Lucent két szabadalmi védettség alatt álló technológiáját. A Microsoft azzal érvelt a vád ellen, hogy a Windows Media Player szoftverben használt, az mp3-as fájlok lejátszását lehetővé tevő megoldások használati jogát a német Fraunhofer társaságtól vette, ezért fellebbezett a döntés ellen. Ennek nyomán a másodfokon eljáró bíró neki adott igazat, mivel az egyik technológia valóban a német kutatóintézet, illetve a felperes közös szabadalmi védettsége alatt áll, ezért azt érvényes licenc alapján használja a Microsoft. Így viszont a korábban kiszabott – a szabadalmi ügyek történetében egyébként rekordnak számító – büntetés nem tartható, hiszen a bizonyítékok alapján nem a felperes az ügy egyértelmű nyertese – állítja a bíró indoklásában.

A Microsoft természetesen üdvözölte a döntést, amellyel egyelőre elhárult az a lehetőség, hogy az Alcatel-Lucent kártérítést kérjen minden olyan szoftver- és hardvergyártótól, amely a Fraunhofertől szerezte meg mp3-as szoftvere kritikus technológiáját. Ez szakértők szerint több száz vállalatot érinthetne, többek között az Apple Computer Inc.-t és a Sony Corp.-ot is. A hoppon maradt felperes azonban közölte, hogy fellebbez a döntés ellen.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés