Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megtetszett a “tiszta forrásból” szlogen az LCP-nek

Dotkom

Megtetszett a “tiszta forrásból” szlogen az LCP-nek

“Tiszta forrásból” elnevezésű kampányt indított az LCP System, a navigációs készülékek magyarországi piacának egyik meghatározó szereplője. Mint emlékezetes, korábban több napilap indított ugyanezzel a szlogennel akciót a a sajtócikkek jogszerű felhasználását propagálandó.

Az LCP kampányának elsődleges célja megkülönböztetni a szabályos körülmények között az országba kerülő termékeket, a bár legális csatornákon keresztül importált, de számtalan jogszabályt súlyosan sértő magatartással forgalmazott, bizonytalan eredetű és még bizonytalanabb garanciájú árucikkektől. Ezen termékek forgalmazói az okozott gazdasági károkon túl a fogyasztókat is félrevezetik, az így vásárolt készülékekhez ugyanis nem jár magyar nyelvű használati utasítás, nem jár az adott márkára jellemző terméktámogatás, és a szervizek szolgáltatása sem elérhető – olvasható az LCP közleményében.

A kampány részeként a vállalat az általa importált termék dobozán feltünteti a kampányt szimbolizáló “tiszta forrásból” logót és az LCP Systems hologramos matricáját. A társaság abban reménykedik, hogy ezek a kezdeményezések a piacon levő többi céget is arra ösztönzik majd, hogy a tiszta kereskedelem fenntartásáért a gyakorlatban is tegyenek lépéseket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés