Connect with us
Hirdetés

technokrata

Egyre több helyen lesz elérhető a telefon nélküli ADSL szolgáltatás

Dotkom

Egyre több helyen lesz elérhető a telefon nélküli ADSL szolgáltatás

Alternatív szolgáltatók nehézségei a magyar piacon.

Az Actel idén márciusban kezdte meg kereskedelmi működését Magyarországon. A ciprusi CYTA távközlési vállalat többségi tulajdonában álló cég azóta részvénytársasággá alakult. A Nyugat-Európában is rohamosan terjedő multimédia szolgáltatások elindítását megcélzó vállalat a milliárdos nagyságrendű kezdeti beruházásokon túl, (mint arról már beszámoltunk) a hazai piacon elsőként jelent meg telefon nélküli ADSL szolgáltatással. Mint köztudott, az ADSL szolgáltatáshoz kapcsolódó havi telefon előfizetési-díjat eddig azok is kénytelenek voltak megfizetni, akik vezetékes telefonjukat beszélgetésre egyáltalán nem használták.

Horváth Pál, a társaság vezérigazgatója kérdésünkre elmondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon elsőként jelentünk meg telefon nélküli ADSL szolgáltatással, az Actel Solo termékkel, amelyre folyamatosan komoly érdeklődést tapasztalunk. Ugyanakkor az Actel a szélessávú Internetet és telefonszolgáltatást együtt igénylő ügyfelek kiszolgálására is nagy hangsúlyt fektet, az Actel Duo ajánlatok az év végéig jelentős kedvezményekkel rendelhetők meg.”



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/11/29/egyre-tobb-helyen-lesz-elerheto-a-telefon-nelkuli-adsl-szolgaltatas/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés