Dotkom
Webdühöngés miatt börtönbe zárva
Egy brit férfi új fogalommal gazdagította az online bűnözés szótárát.
A múlt hét pénteken jelentette be az ügyet lefolytató szigetországbeli bíróság, hogy két és fél évnyi szabadságvesztésre ítéltek egy férfit webes dühöngés (web rage) miatt. A 47 éves Paul Gibbons még 2005 decemberében döntött úgy, hogy egy online veszekedésnek a való életben vet véget. A dél-londoni férfi ugyanis nem tudta feldolgozni egy internetes csevegőszobában zajló beszélgetés kommentjeit – Gibbons egy iszlám témával foglalkozó chat szobában becsmérelte az egyik ott tartózkodót, John Jones-t, aki ezt követően pedofíliával vádolta meg a férfit.
Néhány verbális és írott fenyegetést követően Jones beígért egy alapos verést Gibbons-nak, ám ez mégis fordítva vált valóra. A férfi barátaival, valamint egy csákánnyal és egy éles késsel felfegyverkezve Jones essexi házához ment, majd verekedést provokált ki. Elvette Jones saját kését, majd a torkához szorította és megvágta a nyakát. Jones szerencsére nem halt meg, Gibbons-t pedig az esetet követően letartóztatták.
Az iszlám ellen felbőszült brit férfit testi sértés okozásának vádjával állították bíróság elé. Ugyanakkor gyilkossági kísérlettel és további halálos fenyegetéssel (négy másik csevegőszoba „lakóinak” is beígérte, hogy megöli őket) nem vádolták meg – amennyiben azonban hasonlót tesz a jövőben, ezekkel is ki fogják egészíteni a vádiratot. A bíró így végül „csak” két és fél évnyi szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki a helyi média szerint Nagy-Britannia első webes dühöngője lett.
Richard Hawkings, az ügyet vezető bíró az eset kapcsán arra hívta fel mindenki figyelmét, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek egy-egy online chatszobában. Főleg akkor, ha a beszélgetésben részt vevők még ki is adják címűket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/11/20/webduhonges-miatt-bortonbe-zarva/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





