Connect with us

Hirdetés

technokrata

Több mint harmadával esett a Yahoo profitja

Dotkom

Több mint harmadával esett a Yahoo profitja

A vállalat bejelentése szerint 37,25 százalékkal esett nyeresége a harmadik negyedévben.

A Yahoo tiszta nyeresége 37,25 százalékkal 159 millió amerikai dollárra esett, míg a teljes működési költsége 32,61 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben. Terry Semel vezérigazgató kijelentette: „A vezetőség nem elégedett a harmadik negyed pénzügyi eredményeivel.”

2005 harmadik negyedévében 1,33 milliárd dolláros eredményt ért el a vállalat, mely alapján csupán 19 százalékos növekedés volt tapasztalható. Ezzel szemben a szeptember 30-ával végződő első kilenc hónapban a költségek 42,5 százalékot emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Leszámítva a hirdetőpartnereknek fizetendő megbízási díjakat, a Yahoo 112 millió dollár jövedelmet tudhat magának az év harmadik negyedében. Ez a szám éppen csak kevesebb az elemzők várakozásainál, aminek mérséklődésére egyébként maga a vállalat figyelmeztette a piacot egy hónappal korábban. A bejelentést követően természetesen estek a részvények a NASDAQ-on.

Semel egyébként már egy szeptemberi konferencia alkalmával jelezte az iparági elemzők számára, hogy némi lassulást lát a hirdetési piac növekedésében, főként a jármű és a pénzügyi szolgáltató szektorok miatt.

A vállalat eredményeinek romlásában szerepet játszott a Panama fedőnevet viselő keresőmarketing megoldás csúszása. 2005-ben ugyanis az internetes hirdetési bevételek 30 százalékkal emelkedtek, a növekedés nagy része peig a keresőmarketing területén volt észlelhető.

A negyedéves eredmények nyilvánosságra hozatalát követően a vállalat bejelentett egy beruházást és egy akvizíciót, mely a hirdetési üzletágának nyújt majd mankót. A cég ugyanis megvásárolta az AdInterax-ot, valamint 20 százalékos részesedést szerzett a Right Media Exchange megalkotójában, a Right Media-ban. Míg előbbit annak technológiájáért vásárolta meg, az utóbbit a szolgáltatásáért tartotta vonzónak, a Right Media Exchange ugyanis a lapkiadók és hirdetők online csereközpontja.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés