Dotkom
Hatályosított jogszabályok azonnal
Cég- és törvénytár PDA-n.
Lényegében bárhol és bármikor elővehető a zsebből a hatályosított jogszabályok gyűjteménye (több mint 650 ezer közlönyoldal) és több mint 700 ezer társas vállalkozás cég és gazdasági adatai egy PDA – és egy online hozzáférést biztosító jelszó – segítségével. A kezdeményezést az Opten Kft. indította el előfizetői számára. A cég komoly fejlesztéssel 240×320-os képernyőre optimalizálta elektronikus törvénytárát, cégadatbázisát, a mérleg és eredménykimutatás adatokat, valamint követelés-nyilvántartó rendszerét. Ezáltal könnyen kereshetők a törvények (tárgyszó, jogterület, év, kibocsátó, típus, hatályosság szerint), adott paragrafusok vagy a kapcsolódó linkek, és megtalálhatók a cégek (cégnév, székhely, adószám vagy cégjegyzékszám alapján). Lekérhetők a cégek mérleg és eredmény-kimutatásai, kapható az adott társaságra vonatkozó csődesély számítás és elemzés, sőt az is kiderülhet, hogy leendő partnerünknek van-e az Egységes Online Követelésnyilvántartó Rendszerben bejelentett lejárt fizetési kötelezettsége.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/09/13/hatalyositott-jogszabalyok-azonnal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





