Connect with us

Hirdetés

technokrata

IQSYS: üzleti tudás az adatok mélyén

Dotkom

IQSYS: üzleti tudás az adatok mélyén

BI rendezvényt tartott az IQSYS.

Üzleti tudás az adatok mélyén címmel tartott szakmai rendezvényt a KFKI Csoporthoz tartozó IQSYS Informatikai Rt. Az esemény résztvevői az üzleti intelligencia és adattárház megoldások aktuális trendjeivel, a szegmens jelenlegi helyzetével, az adattárház projektek üzleti és műszaki oldalával ismerkedhettek meg.

A cég a közelmúltban azonos című kötetet adott ki mindazok számára, akik bármilyen szempontból érdeklődnek az üzleti intelligencia (BI), és az adattárház projektek iránt. Az átfogó, a maga nemében úttörő munka adta a 15-ei rendezvény apropóját is. Résztvevői érintett szakemberek voltak a banki, államigazgatási és nagyvállalati szférából. Olyan vezetők és szakemberek, akiknek elemi szakmai vagy piaci érdekük, hogy lépést tartsanak a BI fejlődésével és felhasználásának legújabb módszereivel.

Az IQSYS üzleti intelligencia területért felelős vezetője, Sipos Ferenc előadásában 1995-ig tekintett vissza, amikor a cég üzembe helyezte az első magyar adattárházat a MABISZ-nál. Felhívta a figyelmet, hogy bár az adattárház projektek jellege és felépítése azóta sem változott, a hangsúly már régen nem a sikeres megvalósításon, sokkal inkább a nyert adatok minél hatékonyabb hasznosításán van.

Papp Attila, a cég vezető üzleti intelligencia szakértője a BI projektek állami alkalmazásáról szólt. Előadásában egy nemrégiben elkészült rendszer bemutatásán keresztül bizonyította, mennyire hatékonyan szolgálhatja egy adattárház alapú információ-szolgáltató rendszer az államigazgatási struktúra, és ezen keresztül a társadalom céljait. A megoldás segítségével korábban elsikkadó összefüggések tárhatók fel, és megvalósítható a valóban naprakész, folyamatosan frissülő jelentési struktúra, amire régebben, manuális gyűjtések segítségével esély sem volt. Ezáltal rövidülnek az átfutási idők, gyorsul az ügyintézés, és radikálisan csökken a visszaélések lehetősége – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Schay Krisztina, az MKB CRM tanácsadója a BI rendszerek direkt kampányokban betöltött szerepéről beszélt. Ezen rendszerek segítségével olyan ügyféladatok is összevethetők, melyek soha nem látott mértékben pontosítják egy-egy kampány célcsoportját. Ezáltal nem csak olcsóbb egy ilyen kampány – hiszen feleslegesen nem keresünk meg senkit –, hanem sokkal hatékonyabb is, mert új ügyfelek is a látótérbe kerülnek az új összefüggések elemzésével.

Adatbányászati sikertényezők – banánhéjak az elemzésben című előadásában Fajszi Bulcsú, az IQSYS adatbányászati vezetője hangsúlyozta: bármilyen adattárház projekt sikerének feltétele az alapadatok minősége. Ha ez nem megfelelő (redundáns elemeket, pontatlan írásmódokat, elavult információkat tartalmaznak), akkor legyen bár az adattárház rendszer bármilyen jó és fejlett, az eredmény kérdéses lesz. Ez a teljes projekt hitelét is megingathatja, és eljátszhatja a felhasználók és a döntéshozók bizalmát, közvetlen kárt okozva az ügyfélnek.

A rendezvényen előadások hangzottak el a fentieken túl az adatminőség, a számvitel, és a tudástőke tárgyában, valamint a résztvevők számos esettanulmányon keresztül ismerhették meg az üzleti intelligencia projektek különböző felhasználási területeinek tapasztalatait.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés