Connect with us

Hirdetés

technokrata

A 3M Hungária az Update Software CRM-rendszerét választotta

Dotkom

A 3M Hungária az Update Software CRM-rendszerét választotta

A 3M Hungária zökkenőmentesen folytathatja üzleti tevékenységét.

Hosszas előkészületek után a 3M Hungária Kft. sikeresen vezette be az Update Software CRM-szoftverét és ezzel az átalakítással megtette az első lépést, ahhoz hogy ügyfélközpontú szervezetté váljon. A cég a már jól bevált Six Sigma módszer segítségével elemezte és értékelte üzleti folyamatait, hogy megtegye a változtatáshoz szükséges lépéseket.

A cég a legjobb CRM-szoftver kiválasztásakor három terméket vizsgált meg: egy amerikai szoftvert, egy Törökországban a 3M által fejlesztett megoldást, és az Update Software marketing.manager nevű CRM-rendszert. A cég olyan forgalmazót keresett, aki már bizonyított Magyarországon és a megfelelő szakembereket is biztosítani tudja a vállalatnak. Az is fontos szempont volt, hogy egy olyan rugalmas megoldást találjanak, ami könnyedén alakítható a cég speciális igényeihez. Ezért esett a választás a marketing.manager nevű CRM-megoldásra, amely igen ígéretesnek bizonyult a Six Sigma vizsgálatok alkalmával.

A CRM rendszer bevezetése 2004. januárjában kezdődött. A felhasználók végigkísérhették a rendszer tesztelésének fázisait, azért, hogy később egy felhasználóbarát és a valódi követelményeket kiszolgáló konfigurációt használhassanak. A különböző üzleti egységek, a pénzügyi, IT és HR szektorok vezetőit, valamint a 3M Hungária vezérigazgatóját is bevonták a munkálatokba az elemzők. A közösen tesztelt rendszert elfogadták, és további tesztelésnek vetették alá a vállalat egyik részlegében. A belső tesztelést követően további tárgyalások következtek a felhasználói közösségekkel.

„Azt gondoltam, hogy az Update rendszere számos újdonsággal szolgál majd, de azt álmomban sem hittem volna, hogy ilyen hatékony és felhasználóbarát alkalmazás lesz.” -mondta John Kieffer, a 3M Hungária vezérigazgatója. A vezérigazgatót lenyűgözték a vezetőség elé tárt eredmények. Kieffer regionális értékesítési szakemberként kezdte a cégnél, így tisztában van azzal, hogy az értékesítés területén dolgozók munkáját nagyban megkönnyítik a CRM-rendszerek.

A rendszer használatával kapcsolatban a tesztperiódus végén kaptak eligazítást a dolgozók. Az összes 3M alkalmazott részt vett egy alapfokú tréningen, még azok is, akik nem dolgoznak közvetlenül a szoftverrel. Ezzel mindenki betekintést nyert a program lehetőségeibe és működésébe. Az értékesítés és marketing területen dolgozók kiscsoportos képzésekben vehettek részt.

Alig hat hónappal a tesztmunkálatok megkezdése után, 2004. júniusában a marketing.manager nevű CRM-rendszer már élesben működhetett. Az üzembe helyezés gyorsasága nemcsak a marketing.manager rendszer rugalmasságán és cég-specifikusságán múlt, hanem azon is, hogy mindenki közreműködött a beüzemelésében.

A 3M Hungária számára az első és legfontosabb előnye a megoldásnak, hogy az addig szerteágazó, több tucat vásárlói adatbázist egyetlen könnyen áttekinthető és hozzáférhető rendszerbe integrálja. Két hónappal a CRM rendszer beindítása után az adatbázis már több mint 20.000 cég információit tárolta. Ráadásul két másik fontos területen is segítséget nyújt az új szoftver: az „elveszett” hívásokról és az „elfeledett” értékesítési lehetőségekről is tárolja az információt. Mivel az egyes egységek egymással közös adatbázisban dolgoznak, ezért a rendszer hatékony együttműködést biztosít.

Mivel a rendszer kiválóan működik, a 3M Hungária zökkenőmentesen folytathatja üzleti tevékenységét. A kiemelt támogatói szerződés értelmében a projekt team azonnal a vállalat rendelkezésére áll. Bármilyen szervezeti vagy működési változással kapcsolatban, illetve a szolgáltatás folyamatossága érdekében velük kell együttműködnie a vállalatnak.

Jóri Csaba, a 3M Hungária projekt vezetője elmondta: „Három hónappal a tesztelések és a telepítés után mindössze egyharmadát használja ki a cég a CRM-rendszernek, de ez egy éven belül elérheti akár a hatvan százalékot is.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés