Dotkom
Változtatnának a DVD-k szigorú másolásvédelmi szabályain
Az Amerikai Egyesült Államok törvényhozása fontolóra veszi, hogy lehetővé tegye-e a DVD-k saját célú másolásának legalizálását.
Még 1998-ban került bevezetésre a Digital Millenium Copyright Act, vagyis az az USA-beli törvény, mely a szerzői jogok védelmét hivatott szabályozni a digitális tartalmak másolásvédelmének standardizálásával. Az eltelt pár év alatt sok támadás érte a röviden csak DMCA néven illetett törvényt, számos esetben kritizálták szigorúságát; az USA kormányzata ezért nemsokára fontolóra veheti a rendelkezések megváltoztatását. Az ötlet a képviselőház egyik albizottságától származik, mely hangot adott annak a törekvésnek, hogy liberalizálják a DMCA-t.
A törvénytervezet támogatóinak egyike, John T. Doolittle annak idején a DMCA mellett szavazott. Mint az elmúlt héten a képviselő elmondta, azóta már megbánta ezt a tettét, mert a rendelkezés miatt nem használhatja kedvére azokat a zenéket, amiket pedig legálisan vásárolt meg. A változtatásnak egyébként már 15 támogatója van a képviselőházban, mindkét párt tagjai közül találhatók amerikai honatyák ebben a táborban.
Természetesen a filmipar azonnal a kalózkodás felvirágzásának rémképét látta meg a DMCA felpuhításában. Szerintük a védelemre még akkor is szükség van, ha ezzel a fogyasztók elvesztik annak lehetőségét, hogy másolatokat készíthessenek saját használatra. Az amerikai filmpiac képviselői a bizottságot arról próbálta meggyőzni, hogy egy ilyen lépés hatalmas csapást jelentene a többmilliárd dollár méretű szórakoztatóiparra: megölné a kreativitást, munkahelyeket szüntetne meg és a többi. Érdekességképpen a múlt század nyolcvanas éveiben hasonlókkal riogattak a videokazetták másolása kapcsán, ám akkor nem kaptak olyan szabad kezet, mint az 1998-as DMCA kapcsán a DVD-knél – a videokazetták mégis hatalmas profitot generáltak a filmiparnak.
Az ügy még csak most indult el, s bizonyára hónapokba, netán évekbe telik, mire jogi eredmény születik; remélhetőleg olyan, amely a felhasználók érdekeinek kedvez.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/05/17/valtoztatnanak-a-dvd-k-szigoru-masolasvedelmi-szabalyain/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





