Connect with us
Hirdetés

technokrata

IT-reménység a VirusBuster

Dotkom

IT-reménység a VirusBuster

IT Reménység Díj nyertes a VirusBuster Kft.

Az Internethajón átadott „IT Reménység Díj 2004” nyertese a Virus Buster Kft., Spam Filter termékével. A díjat azon hazai technológiai kisvállalkozások valamelyikének ítélik oda, akik valamilyen rendkívüli, érdekes, hasznos fejlesztéssel rukkoltak elő az üzleti életben.

„Spam Filter termékünk fejlesztését a valós piaci igény miatt kezdtük meg 2003-ban. Jelenleg a spam szűrő beta tesztelése folyik, kereskedelmi forgalomba 2004. második negyedévben kerül majd.” – mondta Bozsó Julianna, a cég ügyvezetője.

A Spam Filter a MailShield for SMTP moduljaként szűri a felhasználók címére érkező kéretlen leveleket.

A szakmai zsűri tagjai – Fodor István, az Ericsson Magyarország elnöke, dr. Kóka János, az IVSZ elnöke, az Elender Üzleti Kommunikáció vezérigazgatója és Szalay Bobrovniczky Kristóf, az Axelero Rt. marketing-vezérigazgató-helyettese – az Internethajón szemlélték meg a pályázó cégek standjait, ismerkedtek a cégekkel, fejlesztéseikkel, termékeikkel, szolgáltatásaikkal, s választotta ki közülük azt az egyet, amelyik a záróünnepségen megkapta az idei díjat. Kritérium volt a minimum egy teljes üzleti év működés, a legfeljebb 1.000 millió forint éves árbevétel és a többségében hazai tulajdonosi szerkezet.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/04/20/it-remenyseg-a-virusbuster/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés