Dotkom
A HP vezet az európai nyomtató piacon
A cég 158 új terméket vezetett be a 2003-as „Photo Big Bang” kampány során.
A HP megerősítette vezető pozícióját az otthoni tintasugaras fotónyomtatási megoldások piacán: a 2003. október-november közötti időszakban 46 százalékos piaci részesedést tudhatott magáénak Európa tíz legfontosabb földrajzi régiójának területén (forrás: GfK Marketing Services; 2004. január). A vállalat immár második hónapja vezet ebben a kategóriában, amelyben egyébként az előző év megfelelő időszakával összehasonlítva is stabil növekedést produkált. Nincs ez másképp Magyarországon sem, hiszen a az eladási adatok egyértelműen az otthoni fotónyomtatás előtérbe kerülését igazolják.
A HP elsősorban az ügyfelek szükségleteit középpontba állító stratégiájának, 2003-ban bevezetett, egyszerűen használható digitális képalkotási és nyomtatási termékeinek, valamint eddigi történetének legkiterjedtebb magánfelhasználói kampánya, a “You + hp” keretében folytatott közvetlen ügyfél kommunikációnak köszönheti sikerét. Az otthoni felhasználókat megcélzó, 300 millió dolláros “You + hp” marketingkampány a közvetlen ügyfél kommunikációt és a digitális fotózás további ösztönzését szolgálja.
A HP 158 új terméket vezetett be a 2003-as “Photo Big Bang” kampány során. A vállalat történetének legnagyobb termék bevezetési programja szerves része annak a folyamatos stratégiának, amely a még élvezetesebb fotónyomtatást és nagyobb sikerélményt nyújtó, egyszerű megoldások kidolgozását segíti elő. Az elmúlt évben nagy sikert arattak a HP mobil nyomtatói, köztük a 10 x 15 cm-es fotók térbeli korlátoktól mentes, egyszerű nyomtatását támogató, elegáns és kompakt HP Photosmart 245 fotónyomtató.
Magyarországon a Big Bang kampány hatására 180%-os növekedés volt tapasztalható.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/02/11/a-hp-vezet-az-europai-nyomtato-piacon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





