Connect with us
Hirdetés

technokrata

Még újabb magyar átverés az Interneten

Dotkom

Még újabb magyar átverés az Interneten

Az utóbbi időben elszaporodtak a magyar nyelven, e-mailben terjedő álrémhírek.

Egy újabb hoax került górcső alá. A Guts to Say Jesus nevet az e-mail tartalmáért kapta, amely a figyelmeztetések szerint már csak azért is törlendő, mert a benne lakozó vírus törli a merevlemez teljes tartalmát. Állítólag az IBM tette közzé az információt, s a fenyegetés nagyobb, mint amit a Melissa jelentett.

A levélben megpróbálják elhitetni azt is, hogy nem létezik olyan vírusirtó, amelyik ezt ki tudja irtani (itt mond először igazat a levél, az ilyen bugyuta üzenetek ellen ugyanis tényleg nincsen felvértezve egyetlen víruskereső alkalmazás sem).

A felhasználó meggyőzésének utolsó mozzanata, hogy a Norton Utilities-t teszik felelőssé a károkozásért. Viszont a levél végén kibújik a szög a zsákból: a leírás szerint a vírust úgy tervezték, hogy mind Internet Explorer, mind Netscape alatt működhessen (ha tényleg e-mailben érkezik, akkor Outlookon keresztül aktivizálódna, s a Norton Utilities unformat parancsának aztán végképp nincsen semmi köze például a Netscape-hez). Egy gyakorlottabb felhasználónak itt már mindenképp illik gyanakodni, hogy megint csak át akarják verni.

Természetesen mi más lenne a cél, mint a pánikkeltés. Az eredeti levéllel ugyan senki sem találkozik, ám a rá való figyelmeztetés gyorsan elterjed a felhasználók között, ezzel is lassítva a hálózatot.

Ha megkapjuk, ne küldjük tovább a levelet. Ha az eredetit kapnánk meg, akkor sem kell pánikba esni, hiszen nem tartalmaz vírust. Ha valaki mégis egy fertőzött levelet küldene ilyen tartalommal, az akkor sem fogja levasalni a rendszert a számítógépről, tehát pánikra semmi ok.

Küldözgetés helyett pedig használjunk antivírus programot, melynek folyamatosan frissítve van az adatbázisa, így nem érhet nagy meglepetés senkit sem.

Az információért köszönet Oregonnak!



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/07/03/meg-ujabb-magyar-atveres-az-interneten/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés