Dotkom
NETÉRT: július elseje gyásznap
A Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága hírlevelében tájékoztatta a nagyközönséget arról, hogy július elsejét “A Magyar Internet Nemzeti Gyásznapjá”-nak nyilvánították ki.
2002. június 24-én délelőtt a számítógépes egértemetést szervező Netfelhasználók Érdekvédelmi Társaságának (NETÉRT) tárgyalódelegációja, Németh Attila elnök vezetésével javaslatokat terjesztett elő a magyarországi modemes Internet-elérési kedvezményekre vonatkozóan a Matáv számára.
Az eszmecserének különösebb eredményei nem születtek, azonban a Matáv Rt. és a NETÉRT képviselői megállapodtak abban, hogy az egyeztetéseket július első felében folytatják, a kormányzati javaslatok és tárgyalások eredményei ismeretében.
Azóta a Matáv az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatási rendszerének megfelelően új internetes konstrukciókat dolgozott ki, mellyel a NETÉRT nem teljesen elégedett.
A társaság csak részben elégedett, ezért július 1-jére – egértemetés helyett – gyásznapi szertartás keretében többek között részvét-e-mailek szétküldését tervezik.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/06/30/netert-julius-elseje-gyasznap/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





